Indiai után duguláselhárítás

A lakásommal szemben volt egy indiai étterem, nagyon szerettem odajárni, az ízek és illatok kavalkádja fogadott mindig, azzal a spirituális töltettel, amit csak egy indiai életérzés tud megadni. Nagyon barátságos tulajokkal és személyzettel, szinte olyan volt az egész, mintha indiában lettem volna. A fűszereik melyek legtöbbjének gyógyító hatása is van, nagyon szeretem, a kurkuma, ánizs, gyömbér, mind élénkítő, melegítő hatásai is vannak, melyek a vírusok megölésében és az egészség megtartásában is segítenek.
Egyszer innen indultam haza, amikor a lakásomba belépve azt tapasztaltam, hogy a mosogatómból jön fel az ott leeresztett mosogató víz. Első körben megpróbáltam házi praktikákhoz nyúlni, de egyik sem vezetett igazán eredményre. Gondoltam, hogy így még sem maradhat a mosogató, így szakember után kezdtem kutatni. Még soha nem fordult velem elő ilyesmi, így teljesen járatlan voltam, gondoltam, hogy találok egy szakembert, de olyat, aki ténylegesen több éves tapasztalattal rendelkezik a duguláselhárításban, egy vízvezeték szerelő a legjobb választás, tehát kutatni kezdtem. Nem is kellett sokat kutatnom hiszen nagyon könnyen rátaláltam arra a személyre, aki végül megoldotta a problémát. Az internet csodás, illetve nem is az internet, hanem a szakember honlapja. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy ilyen jól megszerkesztett oldallal fogom magam szemben találni, minden lényeges információt, ami tudni érdemes a szakemberről és az ő tevékenységi köréről az megtalálható volt rajta. Szerintem egy érdeklődőnek nem kell annál több, mint hogy látja a honlapon; vizgazfutesszerelo24.hu/vizszereles, hogy hány éve is foglalkozik ilyesmivel a szakember, jelen esetben több, mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik, ami engem rögvest megvett, hiszen ennyi éve ebben a szakmában, szerintem már mindent is látott az szakember. Az pedig, hogy pár órán belül a helyszínen tud lenni, az nem kétséges, hogy sokaknál, mint nálam is egy nagyon pozitív időintervallum. Gyorsan és nagy szakértelemmel rendelkezik és úgy voltam vele, hogy biztosan meg is tudja oldani a mosogatóban fent álló problémát, minden kétséget kizártam.

Annyira jó volt a honlapján; vizgazfutesszerelo24.hu/vizszereles tájékozódni, ez a szakember mindenhez is ért, ahogy olvastam a referenciáit és, hogy milyen feladatok megoldásában szerzett gyakorlatot, már arra kezdtem gondolni, hogy az én kis mosogató dugulásom nem is feladat számára. Azért felhívtam és nagyon készségesen mondta, hogy mikorra tud hozzám kiérkezni, természetesen nagyon örültem, hogy még aznapra mondott egy időpontot.

Nagy várakozásokkal fogadtam, felmérte a terepet és, ahogyan azt a honlapján is; vizgazfutesszerelo24.hu/vizszereles, feltüntette ez is a vízvezeték szereléshez tartozik, hogy nem csak kiépít, csőtörést hárít el, de még ezt a dugulást is, hiszen szét kellett szerelni a mosogató alját, hogy megoldódjon a fennakadás.
Pár mozdulat követően már meg is szűnt az a probléma ami miatt kiérkezett a szerelő, nagyon kedvesen még tanácsokkal is lelátott, hogy mit tudok annak érdekében tenni, hogy többször ilyen kellemetlen helyzetbe ne találjam magamat. A tanácsait mindenképpen megfogadom, de az elérhetőségét feljegyzem, hogy ha bármilyen problémám lenne újra, ami az ő tevékenységi körét érinti, akkor tudjam hívni. Sőt szerintem a barátnőimnek is ajánlani fogom, mindenkinek tudnia kell róla, hogy létezik és hogy ennyire profi, bármikor hívható és kiérkezik a megbeszélt időpontra. Ilyen megbízható szerelővel öröm dolgoztatni, és újra is jóhiszeműen hívnám ki, ha a tevékenységi köréhez passzoló gondom támadna a közel, vagy éppen a távoli jövőben.