Adóoptimalizálás egy nagy adag omlós tikka masala csirke mellett

Szeretünk főzni a barátainknak. No nem azért, mert annyira kiváló szakácsok lennénk a feleségemmel. Csak lelkes amatőrök vagyunk. Van egy már-már hagyománnyá váló játék a barátainkkal. Minden egyes alkalommal egy-egy ország konyhájából sütünk-főzünk jellegzetes ételeket.

Legutóbb India volt terítéken. Az indiai konyha. Felütöttem a szakácskönyvet, pontosabban kinyitottam a notebookot és szembe jött velem egy nagyszerűnek tűnő étel: tikka masala csirke. Természetesen már a nevével is levett a lábamról, csak harmadjára tudtam kimondani, megjegyezni pedig azóta sem sikerült 😉

Az elkészítési idő a receptben a “ráérős” jelzőt kapta, a nehézségi fokozat pedig közepes. Szóval pont nekem való. A vendégek este 8-ra jöttek, éppen készen lettem a főfogással. A nejem csinálta az előételt: csicseriborsós curry. Remekül nézett ki.

A legjobb barátom magammal hozta egy kollégáját is, Imrét. Első látásra kicsit nyársat nyelt, merev figurának tűnt, éppen mellettem kapott helyett a vacsora asztalnál. Megkérdeztem, mi a foglalkozása. Adószakértő. Hát, nem lepődtem meg. Beszélgetni kezdtünk. Imre specialitása a KKV-k adóoptimalizálása. Felcsillant a szemem. Egy jól menő bútoripari vállalkozásom van, mindig jól jön egy-két jogszerű tipp a fizetendő adó csökkentésére.

Imre gyorsan felmérte a vállalkozásom méretét és eszközeit. Elmondtam neki, hogy minden komolyabb eszközünk, vagyis a gyártelepünk és a gépjárművek is saját tulajdonban vannak. A területi képviselők autóira egy kisebb vagyont költünk minden évben: szerviz költségek, biztosítás, adók, amortizáció, stb.

Imre jelezte, hogy ezt a részét lehetne sokkal okosabban is csinálni. Amennyiben a kocsikat nem megvásárolom, hanem egy flottakezelő cégtől tartós bérletbe veszem, akkor a cégautó adó már nem a vállalkozásomat terheli, hanem a lízing céget. Ugyanez igaz a többi havi költségre is, azokkal sem kell többet közvetlenül foglalkoznom. Felkeltette a javaslata az érdeklődésemet. Megkértem, hogy a csicseriborsós curry és a tikka masala csirke között magyarázza el részletesebben.

Imre elmondta, hogy egy cég alapvetően háromféle módon szerezhet be autókat:

  • vásárlással: egy összegben kifizetem és üzemeltetem,
  • tartós bérlettel más szóval operatív lízinggel: a teljes futamidő alatt a lízingcég a jármű tulajdonosa és legtöbb esetben a flottakezelő üzemelteti is a kocsikat. A futamidő végén az üzembentartó nem válik tulajdonossá,
  • zárt vagy nyílt végű lízinggel: a teljes futamidő alatt a lízingcég a jármű tulajdonosa. Az üzemeltetést az üzembentartó (járműhasználó) cég végzi és a végén az üzembentartó (zárt végű) vagy az üzembentartó által kijelölt természetes vagy jogi személy (nyílt végű) válik tulajdonossá.

Megkérdeztem, hogy Ő melyik megoldást javasolja. Ugyanis a járműparkunk már nagyjából 5 éves, szóval a kocsik bőven megértek a cserére. Több szempont mérlegelése után a tartós bérletet tartotta a legideálisabb megoldásnak a vállalkozásom esetében. Jelenleg nincs saját flotta menedzserünk. A területi képviselők intézik a saját autóik ügyes-bajos dolgait: egyeztetnek a szervizzel, beviszik a kocsit javításra, ilyenkor 1-2 napra másik autót bérelnek. Természetesen mindez munkaidő és teljesítmény szempontjából a szakmai munkájuk rovására megy. Operatív lízing esetén a flottakezelő cég minden terhet levenne a vállunkról: a teljes szerviz ügyintézést “hozom-viszem” szolgáltatás keretében biztosítja, a javítás időtartamára a kollégáimnak csereautót ad.

És természetesen a cégautó adó szempontjából is a tartós bérlettel történő flottakezelés a kedvezőbb megoldás, hiszen sem az adók, sem pedig a biztosítási díjak nem a bérlőt terhelik. Ráadásul ez a megoldás a tervezhetőség szempontjából is verhetetlen: fix havidíjak és a szerződés lezárása során sincs nagy összegű egyszeri költség.

Végül Imrét arra kértem, hogy adjon konkrét javaslatot olyan megbízható flottakezelő cégre, akivel felvehetem a kapcsolatot. A FLOTTAUTO Lízing Kft. megkeresését javasolta, stabil és komoly szakmai múlttal és tapasztalattal rendelkező lízing cég.