Indiába utazik fél évre egy barátom, egyedi pólót kap ajándékba

Az egyik régi egyetemi szaktársam imádja az indiai konyhát, de még az országot is. Egyszer járt ott, és teljesen magával ragadta. Mondta, hogy igazak a pletykák úgy általánosságban a higiéniáról, vagy annak hiányáról, de alapvetően szerinte egy csoda szép ország, csodás tájakkal. Olyannyira szereti, hogy úgy határozott legalább félévre kimegy tanulni, de egyáltalán nem kizárt, hogy ez tovább is elhúzódhat. Sőt még azt is el tudja képzelni, hogy huzamosabb ideig ott éljen. Mivel nem lehet tudni, hogy mi lesz ebből, így felmerült bennünk az egyedi póló készítésének az ötlete mert hát nem tudni mikor jön vissza, és ez majd mindig emlékeztetni fogja arra, hogy visszavárjuk.

Az egyedi póló készítése a lolmarkt.hu segítségével fog megvalósulni. Egy ismerősöm már rendelt tőlük, és nagyon elégedett volt a póló mintájának a minőségével, így nem volt kérdés, hogy mi is utánuk nézünk. Miután megláttuk az áraikat, azonnal el is dőlt a dolog. Az egyedi póló elkészítése nagyon jó áron van: 3500 és 4500 forint között mozog, a minta nagyságának méretétől függően. Amúgy minden más póló is ebbe az árba esik.

Ezeket a pólókat is meg lehet rendelni tőlük online, de mi inkább a személyes megrendelést választjuk, hogy esetleg még átbeszélhessük velük a mintát, vagy ha van valami tanácsuk, vagy meglátásuk, akkor azt is örömmel vesszük. Ezeket persze meg lehet beszélni online is, de ha már van több üzletük is, akkor szívesen elmegyünk személyesen. Plusz, olyan gyorsan el tudnak készülni a pólókkal, hogy meg is lehet ott várni, ráadásul, ha valaki olyan mintát választ, ami az ő kínálatukban szerepel, tehát nem egyedi, akkor pár perc alatt már viheti is haza a felsőjét, mert olyan gyorsan elkészül. Úgyhogy nekem az volt a leginkább meggyőző a lolmarkt.hu-val kapcsolatban, hogy az egyedi póló készítése is nagyon gyorsan zajlik, és nagyon rugalmasak is, hiszen még a tervezésben is segítenek a grafikusaik, ha szükség lenne rá.

egyedi póló készítése